Hogy ki vagyok?
Dr. Kovács Gyulának hívnak, 1973-ban születtem Debrecenben. Már gyermekkoromban írtam novellákat, persze a műfaji elnevezéssel akkor még nem voltam tisztában. Ezek az írások azonban nem maradtak fenn. A 2000-es években mesekönyv- és filmforgatókönyv-írással próbálkoztam, amivel némi gyakorlatra tettem szert az írás terén, de csak a következő évtizedben jutottam el addig, hogy kiadásra kerüljenek a könyveim.
Megjelent regényeim a krimi és a horror műfajában íródtak. Első kötetem, a krimi műfajába tartozó, drogkereskedelem témájával foglalkozó „Drogtestvérek” az Álomgyár Kiadónál jelent meg 2015 decemberében. Második regényem, a szintén a krimi jellegzetességeit felmutató, és az iszlám terrorizmus témájával foglalkozó „A legbelsőbb fegyver” a Könyvguru Kiadónál került kiadásra 2019 áprilisában. A 2020-as év elején egy novellapályázat egyik nyerteseként jelentettem meg a „Rémségek tornya” című horrornovellám, aminek regénnyé való bővítését tervezem. Ezen kívül írtam még néhány más novellát is, amik nem kerültek kiadásra. A tavaly novemberben megjelent harmadik regényem, az „Elveszettek serege” esetében, ami ismét horror műfajú, az írói nevem is megváltoztattam. Az első két regényt és a novellát még Kovács Gyula néven jelentettem meg, míg a harmadik regényemet Julius D. Smith név alatt. A negyedik regényemet is ezen név alatt szeretném megjelentetni.
Kitalált történeteteket írok, ez viszont nem jelenti azt, hogy az írás közben ne végeznék kutatómunkát. A regényeket fejezetekre, azokat pedig számozott jelenetekre bontom, ebből következően megengedhetem magamnak azt a luxust, hogy ne lineárisan haladjak a megírásukban. Egy kézirat nálam többször is átírásra kerül, míg elnyeri nyomtatható formáját. Ugyanis abban hiszek, hogy kevés olyan könyv van, amelyik kiadáskor a végleges formájában létezne. Gyakorlatilag szinte minden könyvön lehetne még csiszolni, javítani, ezt viszont a könyvpiac üzleti logikája nem teszi lehetővé.
Hiszek abban, hogy a könyvek írása és kiadása nem pusztán egy üzleti vállalkozás, hanem jóval több annál. Minden könyv, amely képes szórakoztatni, már megéri a fáradtságot írónak és olvasónak egyaránt. Emellett mindegyik hozzáad valamit lelki és szellemi fejlődésünkhöz. Végül pedig nem utolsó szempont az sem, hogy gondolkodásra serkent, ami a mai világban, ahol az emberek szinte mindent készen kapnak, ez nagy szó. Ezért kívánok nektek kellemes olvasmányélményeket, bárkinek a könyvét olvassátok is!
Engedd meg, hogy figyelmedbe ajánljam publikált regényeimet.
A LEGBELSŐBB FEGYVER
DROGTESTVEREK
ELVESZETTEK SEREGE
Tartalmi ismertető: A legbelső fegyver-Ismertető.pdf
Abu Rashid al-Rahmannál nem beszélt senki a szószéken szebben, legalábbis akkoriban így gondoltam. Abban a marseille-i kis mecsetben semmiképp, ahol többször is láttam szónokolni. Az imám beszédei egyszerre voltak indulatosak és ékesszólók, és mindig tudta, hogy honnan hova tart. Én persze nem mindig tudtam követni, de egy kis fejtöréssel azért megértettem. Mindig lassan és csendesen kezdte, aztán egyre gyorsabb és hangosabb lett. Tudott rendkívül szelíd és rendkívül durva lenni, és akár egyik pillanatról másikra is képes volt a teljes váltásra. Engem teljesen magával ragadott, mintha Allah szólt volna a szájából. Mostanában nehezemre esik az „Allah" szót leírnom, de vele kapcsolatban ebben a pillanatban sem tudom elkerülni.
Bövebben...
Tartalmi ismertető: Drogtestvérek-Ismertető.pdf
Amit Szabolcs a dohányfüst ködén keresztül maga körül látott, az maga volt a rémálom. Egy belkerületi, lepukkant, késdobáló kocsmába lépett be, ami tele volt emberi roncsokkal. Ahogy jobban körbenézett, észrevette két részeg haverját az egyik asztalnál. Ki tudja már, hogy mennyit ittak és éppen kitűnő hangulatban voltak. Szabolcs határozott léptekkel indult el feléjük, majd megállt az asztaluk mellett.
Bövebben...
Tartalmi ismertető: Elveszettek serege-Ismertetés.pdf
Billy Dyson számára egy ködös csütörtöki, karácsony előtti nap korántsem úgy indult, ahogy megszokta az elmúlt huszonöt évben. Egy fehér, keménypapír kártya várta az asztalán, rajta kézzel írt, cikornyás fekete betűkkel. Az írás rövid volt, de rápillantva az ötvenes, túlsúlyos, kopaszodó férfi teljesen elsápadt és verejtékcseppek jelentek meg az arcán. Az üzenet megadta a kezdőlökést ahhoz, hogy az egész napot végigizgulja. Pedig a kártyán csak ennyi állt:
„Délután négyre jöjjön fel hozzám! Mr. Petrucci."
Bövebben...
Rémségek tornya regényen dolgozom...
Rémségek tornya
A Hold fluoreszkáló fénye sejtelmesen világította meg éjféli szobámat. Nem volt ugyan telihold, de égi kísérőnk szépen dagadt, már csak három éjszakája maradt, hogy a csúcsra érjen. Épp eléggé ahhoz, hogy fénye jórészt elnyomja még a hozzá közeli csillagok fényét is. Pedig imádtam nézni a csillagokat, esténként órákat figyeltem a csillagos eget apró lakásom kicsiny erkélyéről, amely a hajdani New York egyik legmagasabb toronyházának, az Empire State Building-nek a kilencvenkilencedik emeletén szorongott. Nem túl nagy fantáziával a toronyházat csak Toronynak, az erkélyemet pedig csak Lábnyomnak hívtam.
Bövebben...
A víz éve
Elemi düh
Karantén (1. rész)
Karantén (2. rész)
Kötődés
Viharföld
Elvesztegetett évek
Az eső nem bírta abbahagyni, órák óta csak esett és esett. Ez pedig már abban az évben így ment hónapok óta. Nem volt olyan nap, hogy ne esett volna. Mintha elapadhatatlan forrása lett volna az égi víznek. Nosztalgiával emlékeztem vissza a gyermekkori száraz nyarakra, amikor még mindenki örült néhány csepp esőnek is. A fiatalabb nemzedék már nem is emlékezett rájuk, csak az egyre hosszabb esős időszakokra, amelyek szinte monszun jellegűvé változtatták Európa éghajlatát. Őket már nem is érdekelte az éghajlatváltozás, szemben az idősebbekkel, akik gyakran szegezték nekem a kérdést, hogy vajon mikor lesz ennek vége. Meddig emelkednek még a folyók, rohadnak még a termények a megközelíthetetlen földeken, áznak még a házak falai?
Bövebben...
Megint rémálomból ébredtem. Újra azt álmodtam, hogy Connie meghalt. Ez megy már napok óta. Egy újabb lelki baj, amitől csak még betegebb leszek...
Hogyan jutottam ebbe a helyzetbe? Nehéz a történet minden részletét felidéznem. Nyugodtan állíthatom, hogy vannak benne sötét foltok. Bár azt kötve hiszem, hogy bármit is nyugodtan tudnék csinálni. Már jó ideje nem így működök. Viszont ha életem legborzalmasabb pillanatában nyugodt lettem volna, Connie még mindig élne. De nem akkor romlottak el a dolgok, az csak egy folyamat legutolsó és egyben legfontosabb mozzanata volt.
Bövebben...
Egyre nehezebben telnek a napok, a járvány pedig egyre csak tombol. Igen, ott lenn a városban, a lábam alatt harminc emelettel. Időnként távolinak érzem, pedig mindig itt van, immár két hónapja. Úgy kezdődött, ahogy a korábbi, de nem úgy folytatódott. A második hullám is Afrika mélyéről jött, de ez már néhány hét alatt úrrá lett rajtunk. Kezdetben csak a távoli mennydörgést hallottuk, aztán vészesen utolért minket a vihar. Először néhány haláleset, néhány héttel később már a környéken is tömegessé váltak a halálozások. A szegénynegyedekben kezdődött, végül a gazdagokat is elérte a végzet. A szabályok egyre szigorodtak, de az utóbbi néhány napban már alig akad olyan személy, aki betartatná őket. A világ teljes káoszba fordult körülöttem. Nehéz leírni, de rá kellett jönnöm, hogy történhetnek ennél borzalmasabb dolgok is.
Bövebben...
A szörnyű szomszéddal való találkozásom után nem volt tovább maradásom a toronyház harmincadik emeletén. A gyilkos és az áldozat holttestével nem tudtam mit kezdeni. Az előbbiben ott volt a kór, az utóbbi oszladozott. Érthető módon látni sem volt kedvem őket, nemhogy hozzájuk érni. Pedig egyszer – kétszer átfutott az agyamon, hogy feldarabolom és eltüntettem valahol a testeket. De hogyan szállítsam el és hova tegyem őket? Még az hiányzott nekem, hogy olyan emberi testrészekkel kapjanak el a rendőrök, amikhez semmi közöm nem volt azon kívül, hogy megtaláltam őket. Cseppet sem volt kedvem ahhoz, hogy gyilkossággal gyanúsítsanak. Ennek véres zsákok nélkül is meg volt az esélye, hiszen a szomszéd lakásban laktam. Persze tudtam, hogy a rendőrség már hónapok óta nem volt a helyzet magaslatán, de csak ott volt bennem a félelem, hogy elkapnak a nagy semmiért. A borzalmas élményt követő éjszaka egyre csak ezen járt az eszem és egy szemhunyásnyit sem aludtam.
Bövebben...
Sam Burrows lassan kevergette a reggeli teáját, miközben felesége, Sarah reggelit készített. Mivel háttal ült, nem láthatta az ötvenéves asszony arcát, de nem is volt rá igazán kíváncsi. Sarah erőltetett mosollyal az arcán lépett a hasonló korú férje mellé, és tette le elé a reggelit. A férfi azonban kínosan hosszú másodpercekig nem nyúlt hozzá, inkább a szemközti falra meredt elgondolkodva.
Bövebben...
A szolgálati televízió berregésére ébredtem. Ez a hang soha nem jelentett jót a számomra, mivel ilyenkor mindig megjelent az ágyammal szembeni képernyőn Robertson ráncos arca. Már a látványától kirázott a hideg. Na, nem a ráncok miatt… Az öreg a parancsnokom volt, és egy – egy ilyen megjelenést mindig valamilyen kellemetlen parancs követett.
Bövebben...
A nem túl távoli jövőben, egy robotikával foglalkozó gyárban új harci robot gyártására készülnek, miközben az üzem a hadügyminiszter közvetlen irányítása alá kerül. Ahogy ilyenkor lenni szokott, az új vezetés a régi dolgozók lecserélésébe kezd. A gyár egyre inkább kezd egy olyan hellyé válni, ahol a megbízhatóság fontosabb a szakértelemnél, és így a robotok is egyre értékesebbek lesznek az embernél.
Bövebben...